A hattyú és a görény

Vajon milyen elnyomó nemiségfelfogást érvényesít Ottlik Iskola a határonja? Vagy milyen kompromisszumok mentén született Nádas Péter Emlékiratok könyve, s olvasható-e egyáltalán a társadalmi körülmények megváltozása után? Sári B. László kötete arra tesz kísérletet, hogy különböző irodalmi és elméleti szövegek értelmezése révén újragondolja irodalom és politika viszonyát. A szerző kortárs angolszász teóriák meghonosításának szándékával arra vállalkozik, hogy a magyar történelemben és irodalomtörténetben terhes viszonyt új megvilágításba helyezve rámutasson a politika irodalmilag és esztétikailag produktív jelenlétére. Ez az irányultság fehér hollónak számít a magyar irodalomtudományban. Mindehhez persze felül kell bírálnia Illyés nevezetes „hattyú–görény” metaforáját, rámutatva, hogy a „szennyes” politika ilyetén elkülönítése a „tiszta” etikus irodalomtól voltaképpen maga is irodalompolitikai álláspont. Az az óhaj rejtőzik mögötte, hogy a politika „hagyja békén” az irodalmat, ugyanakkor közpénzből biztosítsa fennmaradásának anyagi feltételeit. Ennek fejében az irodalom mint politikailag steril tevékenység határozza meg önmagát. Sári B. érvelése szerint viszont az érdek igenis integráns részét képezheti az irodalmi „szépségnek”. A politikai – s ezzel párhuzamosan az etikai – szempontokat pedig nem száműzni kell az irodalmi diskurzus legkülönfélébb szintjeiről, hanem éppen ellenkezőleg: folyamatosan számot kell vetni velük.