When drama is looking for a narrator

A kötet témája a kortárs drámatörténet és színháztudomány egyik legelhanyagoltabb területe, annak dacára, hogy igen fontos kérdésről van szó. Az elemzés elsősorban arra irányul, hogyan és milyen formában jelennek meg az epikus és drámai művek határán a narratív tartalmak. Olyan elméleti keretet (drámanarratológia) és elemzési tárgyat (monodrámák és monológ alapú drámák) kapcsol össze, amellyel gyakorlatilag egy új kutatási és drámaelemzési terület feltárására kerül sor. A könyv két megközelítési módot használ. Az elméleti fejezet bepillantást nyújt a drámanarratológia történetébe, az ezzel kapcsolatos érvek és ellenérvek kialakulásának folyamatába, valamint felvázolja a drámanarratológia helyét a narratológiák rendszerében. Ehhez kapcsolódva két, elemzésekben is produktívan használható eszközt mutat be: a diegetikus és mimetikus narrativitás leírását és a narratív hatóerő elméletét. A drámákat elemző fejezetek a mono/lóg dráma egy-egy formáját mutatják be konkrét szépirodalmi műveken keresztül. Az elemzett drámák között szerepelnek narrátort alkalmazó művek, mint például Tennessee Williams Üvegfigurák, Arthur Miller A bűnbeesés után, Tom Stoppard Travesztiák; monológ drámák: Samuel Beckett Az utolsó tekercs, Nagy András Alma, illetve olyan színdarabok, amelyek egyetlen szereplő, vagy több szereplő, közvetlenül a közönséghez címzett monológjából állnak, mint amilyen Brian Friel Hitgyógyász, vagy Csehov A dohányzás ártalmasságáról című műve.