I don't know ... third time

A történet valamikor az elmúlt évszázad utolsó éveiben kezdődött, amikor a Műemléklapban először jelentek meg Nagy Gábor műemlékvédelemmel kapcsolatos cikkei. A visszatérően nem is tudom címmel kezdődő írások enyhe bizonytalanságot sejtető felütése valahogy különösnek hatott akkoriban, a műemlékes szakma chartákkal körülbástyázott magabiztos világában. Az egyre sokasodó cikkek első sorozata 2002-ben jelent meg kötetbe rendezve, amit 2007-ben követett a második, amikor is már jól érezhető volt, hogy a nem is tudom-ban kifejeződő sok kicsi kérdőjel bizony érzékeny kijelzése a műemlékvédelem szaporodó kérdéseinek, kételyeinek, belső problémáinak. Végül eljutottunk a máig, a harmadik kötetig, amelyben a nem is tudom már nem is kérdés, hanem állítás, egy megzavart és önmagában is megosztott szakma állapotjelzője lehet. E folyamat követése akár szomorú is lehetne, ha az írások szigorúan szakcikkek lennének, de hál Istennek ennél többről van szó. Örökségvédelem kapcsán az építészet, tágasabban a kultúra területein járunk, és ezeket a kalandozásokat finom humor szövi át, feloldva a nem is tudom-ban rejlő, olykor nehéz kérdések súlyát. És ahogyan az írások sorában előre haladunk, egyre inkább személyessé válik a hang, és egyre kiterjedtebb a kalandozások területe, beleférnek az élet kisebb-nagyobb, fontos és kevésbé fontos történései, a szakirodalom irodalommá tágul. Kerner uram a 3-as számot kapta, ami a számmisztikában nem nagyon hívők számára is nyilvánvalóan a teljességet jelenti írja a szerző a kötet egyik írásában (Eötvös Károly lába nyomában). S ha ez igaz, akkor a sorozat ezzel a kötettel vált teljessé. (Cságoly Ferenc)