Reménytelenül nacionalista

Hatvany Lajos (1880-1961) a magyar kollektív emlékezetben mint a modern irodalom kiemelkedő alakjainak nagylelkű mecénása maradt fenn. Saját irodalmi, irodalomtörténeti és esszéírói munkásságát a magyar irodalomtörténet-írás alig vette tudomásul, és ha igen, akkor is mellőzte német nyelvű szövegeit, holott a magyar szerző jól ismert, sőt elismert volt neves német folyóiratok szerkesztőségében és kiadói körökben. A német kultúra szereplőivel kialakult kapcsolatai révén nemcsak saját írói-kritikusi karrierjét egyengette, hanem feladatának tekintette azt is, hogy a művelt külföldet megismertesse a magyar irodalommal és kultúrtörténettel. Elköteleződése a kultúrák kölcsönhatásának jelentősége iránt lehetővé teszi, hogy Hatvany ilyen irányú törekvéseit transzkulturálisnak nevezzük. A jelen monográfia Hatvany szellemi fejlődéstörténetét követi nyomon. Bemutatja, hogyan lesz az egykori Gyulai-tanítványból a századforduló modern művészeti irányzatainak lelkes művelője, Ady hatására a társadalmi felelősségvállalás szószólója, és miként ölt kultúraközvetítő buzgalma az 1920-as évektől kezdve egyre inkább politikai színezetet. Identitáskereséseiben annak a 20. századi, zsidó származású polgári értelmiségnek a dilemmái köszönnek vissza, amely otthonosan mozog a Nyugat-Európa által kínált kulturális minták között.