Az antiszemitizmustól az emlékezésig

A Clio Intézet és Budapest Főváros Levéltára 2022. október 19-20-án rendezte meg A magyar holokausztkutatás legújabb eredményei című konferenciát. A kétnapos, harminc előadó részvételével zajló rendezvényt a holokausztkutatás egyik legmeg határozóbb alakjának számító Randolph L. Braham emlékének szenteltük. A történész születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett tanácskozásnak az volt a célja, hogy - Braham példaértékű munkássága előtt tisztelegve - módot adjunk a téma kutatóinak, főként a fiatal történészeknek, hogy a holokausztra vonatkozó új és eredeti kutatási eredményeiket bemutathassák. Az itt olvasható írások az 1944-1945-ös időszak eseménytörténetén túl új tematikájú metszeteket nyújtanak a magyarországi holokauszt előzményeiről és a két világháború közötti antiszemitizmusról, a vészkorszak emlékezetéről, a zsidóüldözés társadalom- és emlékezettörténeti megközelítéséről és egyéni sorsokról. A kötet három tematikus blokkban 12 szerző tanulmányát közli. Az első öt írás a két világháború közötti időszak antiszemitizmusának különböző aspektusait mutatja be. Lajkó Ádám az Országos Frontharcos Szövetség tevékenységét tekinti át, Bolgár Dániel az antiszemitizmus elméleti hátterét vizsgálja annak tükrében, hogy a 19-20. században a zsidókhoz és keresztényekhez társított egyenlőtlenségek mennyiben voltak társadalmi konstrukciók eredményei. Ivánfi Miklós három meg határozó magyar földrajztudós - Teleki Pál, Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő - példáján mutatja be, hogy a 20. század első felében hogyan volt jelen az antiszemitizmus a magyar földrajztudományban. Fejes Katalin a két világháború közötti antiszemitizmus, valamint a kapcsolati hálók szerepét elemzi a zsidó tulajdonban lévő pesti szalonok példáján. Szőke Richárd Rajmond egy vidéki sportegyesület, a Berettyó új falui Sport Egylet történetén keresztül mutatja be, hogy a zsidók a polgárosodásban betöltött szerepük révén hogyan működtek közre a helyi sportélet megteremtésében. A következő blokkban négy szerző az 1944-es vészkorszak eseményeit vizsgálja. Kosztyó Gyula a kárpátaljai gettósítás során elkobzott készpénzek sorsával foglalkozik, Urbancsok Zsolt Makó város példáján vizsgálja meg, hogy miként vettek részt a magyar közigazgatás és rendvédelem tisztségviselői a zsidóság jogfosztásában és gettósításában. Végső István munkája a gettósítást levezénylő hatóságokkal együttműködő zsidó tanácsok működésébe ad betekintést a kiskunhalasi zsidó tanács elnöke, a Práger József elleni háború utáni eljárás tükrében. Pap Eliza a Klima József és társai ellen lefolytatott bűnügyek alapján bemutatja az újpesti nyilas mozgalom kialakulását és a nyilasterrorban való közreműködésüket a hatalomátvételt követően. A kötet utolsó részében olvasható három írás a holokauszt egyéni megéléséről és emlékezetéről ad esettanulmányokat. Kelbert Krisztina dr. Bencze József orvos publikálatlanul maradt memoárja alapján vizsgálja, hogy ő és fia hogyan vészelték át a magyarországi holokauszt. Lőrincz Andrea Fehér Lili színésznő sorsán keresztül azt az identitásválságos folyamatot tárja fel, amely a megbélyegzés és üldöztetés traumáján keresztül öngyilkossághoz vezetett. A kötet utolsó írásában Mezei Hanna Mónika az 1950-es évek elején megszüntetett rákoshegyi zsidó hitközség zsinagógájának példáján mutatja be, hogy a világháborút követő évtizedekben a zsinagóga épületének megváltozott funkciója mellett mennyiben tudott eleget tenni az emlékezés funkciójának.