Leaving home, fear and hope

A szerző a kora újkor egyik legnyomasztóbb problémájával, az otthon elhagyásával foglalkozik. Vizsgálja az otthoni fenyegetések nyomán kialakult félelmek, illetve a kényszerűen vagy éppen önként vállalt emigráció egyéni stratégiáit és nyelvi kifejezéseit. Megismertet bennünket a 16. század végi Habsburg Monarchia felekezeti viszonyainak irányított vagy éppen kevésbé szervezett változásaival, többek között azzal, hogy az emigránsok (elsősorban vallási menekültek) beilleszkedését hogyan segítette a korabeli Nyugat-Magyarország, pontosabban a nagy kiterjedésű Batthyány-birtokok megengedőbb egyház- és valláspolitikája. Bemutatja a felségárulással vádolt és büntetése elől előbb Morvába, majd Lengyelországba menekült gróf Illésházy István nádor emigrációs időszakának vívódásait. Foglalkozik a vallásuk miatt elüldözött osztrák lutheránusok védekezési lehetőségeivel és taktikáival, többek között a mozgékony, röpirat formájú propagandisztikus vitairatokkal. Szól Martin Opitznak, a német költészet atyjának gyulafehérvári tartózkodásáról (aki a legújabb kutatások szerint Erdélyben vált költővé), ottani kapcsolatairól és dominánsan verses formában visszaadott, műköltészeti klisékre építő élményeiről, hangsúlyozottan az erdélyi úgynevezett száműzetés legjelentősebb emlékművéről, a Zlatna avagy a lélek nyugalmáról című nagy tablóról. Részletesen bemutatja a 17. század első harmadában igen aktív osztrák emigrációs hullám fontosabb irodalmi szereplőit és szövegeit, szélesebben vett politikai-diplomáciai, de legfőképpen poétikai tanulságait, Sigmund von Birkent, a 17. század legaktívabb, legsikeresebb irodalomszervezőjét és legtermékenyebb szerzőjét. A korabeli magyar irodalom- és egyháztörténet szempontjából valószínűleg legérdekesebb az a szoros szakmai és baráti kapcsolat, amely von Birken és a misztikusan inspirált költőnő, Catharina Regina von Greiffenberg bárónő között kialakult. Von Birken kezdettől fogva támogatta a bárónő költői terveit és azok poétikai megformálását, ugyanakkor bátorította is őt lelki megpróbáltatásainak idején. Catharina Regina ugyanis hosszú vívódás után elfogadta saját apja féltestvérének rajongó, de bűnös szerelmét és hozzáment feleségül, ennek következtében lelki gondozók nélkül maradt szűkebb és tágabb lakóhelyén. A házasságot az egykori lelki gondozók, a soproni lelkészek, semmiképpen sem akarták elfogadni, ezért a házaspár önigazolásként és a közeledés szándékával mentséget (apológiát) tervezett, amelynek végső megfogalmazása von Birken munkája. A gondosan megszerkesztett és hatásos retorikával írott apológia végül mégsem érte el célját. Catharina Regina örömét és csodálatát inkább a hallgatással, az elhallgatással vélte közölhetőnek, amelynek lélektani, retorikai és nyelvfilozófiai okaira is választ kapunk.