A könyvek generálisa

A szerző 1958-tól foglalkozik a könyvtáros Szabó Ervin munkásságával. Katsányi Sándor javaslatára három éve úgy gondolta, hogy Litván György monográfiája (A szocializmus moralistája) után itt az ideje, hogy újragondoljuk a könyvtáros Szabó Ervin tevékenységét is. Szabó Ervin egész életében főfoglalkozású könyvtáros volt, azzal kereste kenyerét. Igaztalan, ha ezt háttérbe szorítjuk. Újraolvasta Szabó Ervin könyvtárosi írásait és a róla szóló irodalmat, s ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy könyvtárosi gondolkodását és törekvéseit nem lehet marxista és mozgalmi tevékenységéből levezetni, mert Szabó Ervin kezdettől angolszász példákat követett, és bár kortársai is ismerték azt, ő volt az, aki a fővárosban - sok értetlenséggel körülvéve és korlátozva - megteremtette Magyarország első nyilvános közkönyvtárát, a korszak legkorszerűbb intézményét. Az elmúlt fél évszázad úgy tartotta, hogy legfőbb érdeme a róla elnevezett Fővárosi Könyvtár. A szerző kimutatja, hogy első önálló munkájaként 1900 és 1904 között a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárát az első hazai korszerű könyvtárrá fejlesztette, és így vált méltóvá a főváros meghívására. Részletesen bemutatja a kötet a német Walter Hofmann-nal kialakult barátságát akire azért figyelt fel Szabó Ervin, mert Hofmann szintén angolszász orientációját erős pedagógiai meggondolásokkal egészítette ki, így az akkori felfogással szemben mindketten az embert tették a könyvtári gondolkodás középpontjába. Mint történelmi materialista szociológus lerakta a hazai olvasási ismeretek alapját. Szabó Ervin újfajta könyvtárosképzésre vállalkozott, iskolát alapított, tanítványai pedig 1945 után bemutatták és folytatták törekvéseit. Az írás azt sugallja, hogy a mai könyvtárosnemzedék is tanulhat gondolkodásából és példájából, s nem szabad hagynunk emlékét elmerülni, miként szülőfalujával, Szlanicával történt.