Nagymama és az Úristen

"Nagymama leteremtette az Úristent. Régi, bensőséges kapcsolat volt az övék, hiszen addigra az Úristen már nagymama egész küzdelmes életét végigkísérte: türelmes hallgatóságként, kíméletlen vitapartnerként, akinek sohasem kalandoznak el a gondolatai. Megértőn figyelte, hogyan válik Agnes némi megalkuvással és kitartó vasakarattal nehéz sorsú cselédlányból köztiszteletben álló, vagyonos, teljhatalmú nővé, és hogyan tölti meg szépen lassan udvarházuk elrontott, ablaktalan, titkos szobáját családi csontvázakkal: szégyennel, mulasztással és megaláztatással. A számtalan különc figurát fölvonultató svéd családregényen nem fog az idő: líraisága örök érvényű, humora fanyar és finom, a történetben elrejtett kimondatlanságok pedig az emberi lélek legmélyére vezetik az olvasót. Hjalmar Bergman klasszikusa fordulatokban gazdag, egyszerre szórakoztató és drámai történet az emberi jellem, valamint az emlékezés összetettségéről. Arról, hogy a történeteinket mi magunk írjuk, és ezért mi döntjük el, miként emlékezünk vissza rájuk. Hjalmar Bergman (1883-1931) svéd regény- és színműíró - akit a skandináv regény egyik megújítójaként tartanak számon - művészete félúton helyezkedik el a realizmus és a modernista irodalom között. A szülővárosa, Örebro alapján megmintázott képzeletbeli kisvárossal, Wadköpinggel saját írói univerzumot teremtett, ahol a szereplők szabadon járkálnak a történetek között. A regény- és színműíráson kívül a film világába is belekóstolt, még Hollywoodba is kiutazott, de nem találta meg a számításait. Egyre inkább eluralkodó depressziója, alkoholizmussal és a narkotikumok iránti szenvedélyével súlyosbítva, önpusztító életmódba sodorta, míg végül egy berlini szállodai szobában valószínűleg önkezével vetett véget az életének."