We stay in Casablanca

Umberto Eco azt mondta, a Casablanca nem film, hanem filmek. A világ kedvenc szerelmes filmje. A világ kedvenc háborús filmje. A világ kedvenc Bogart-filmje. Ez mind a Casablanca. Két amerikai színdarabszerző ötletéből egy amerikás magyar rendezte, és legalább tíz náció vett részt az elkészítésében. De mitől ennyire népszerű a mai napig egy olyan film, amelyet lóhalálában forgattak, a közreműködői közül egy sem járt soha a helyszínen, és amelynek a főszereplője addig főleg rosszfiúkat játszott? Noah Isenberg filmtörténész a bemutató hetvenötödik évfordulójára megpróbálta megfejteni a titkot. Egy soha be nem mutatott darab bekerült az álomgyárba, és sok kézen ment át, míg kialakult a forgatókönyv. A forgatáson hemzsegtek a nácizmus elől menekülő európaiak. Két híres színész komoly fenntartásokkal vállalta azt a szerepet, amely aztán szupersztárrá tette őket. Egy 178 centis, kopaszodó amerikaiból szexszimbólum lett, és állítása szerint ehhez csak annyi kellett, hogy Ingrid Bergman szerelmesen nézzen rá. Egy fiatal svéd színésznő a bemutató után évtizedekre megtestesítette az eleganciát és tisztaságot. Egy pikáns arcú lány a francia ellenállás arca lett, pedig Hollywoodban élt. Rengeteg fotóval, rengeteg sztorival varázsolja el az olvasót ez a könyv, amely minden filmrajongónak létfontosságú.