Talán

Talán megveszi és elolvassa az olvasó ezt a könyvet, talán nem. Talán megérem a másnapot, talán nem. Az emberiség talán túléli azt a helyzetet, amit törtetve és vakon saját maga teremtett a bolygón, talán nem. Talán kitör az atomháború, talán nem. Talán valamennyire sikerül hatnunk a környezetünkre és a föld klímáját sikerül megenyhíteni, talán nem. Nem látunk a jövőbe, ezért is teli van az életünk talánokkal. És hol megtervezett, hol henye reménykedéssel. Felületesen is végignézve az emberiség történetét, azt láthatjuk, hogy rengeteg felelőtlenség, bír- és dicsvágy,valamint csodálatos szerencsék és kártékony véletlenek sorozata leckéztetett bennünket. Sok-sok talán. És még okos, művelt emberek agyán is olykor az az átsuhanó gondolat, hogy velem nem történik meg, ami mindenki mással: talán nekem mégsem kell meghalnom. S ha mégis, talán megúszom megalázó helyzetek, szörnyű félelem-hullámok, és iszonyatos szenvedések nélkül. Talán. Mert a talán nem csupán önámítás, hanem egyfajta titkos éltető erő is. Hányszor hallottuk, filmeken hányszor láttuk, hogy emberek a rájuk fogott fegyver pásztázása mellett megássák a saját sírjukat, mert talán mégse fognak megszólalni a géppuskák. Talán abban a néhány maradék percben, amíg a kivégzők úgy gondolják, elég mély már a gödör, talán történik valami megmentő, vagy talán az a néhány perc élethaladék is jelent valamit, amiért érdemes ásni, ásni, reszketve és verejtékezve, mert talán azokban is felébred az ember, akik éppen abban a kedvező helyzetben vannak, hogy nem rájuk fogják a fegyvert, hanem ők másra. Mert talán a gyilkosoknak nem kell a semmibe zuhanniuk. Talán. És bevallva, bevallatlanul: soha nem szégyelljük a talán halogató és megmenteni látszó érzését. Ritkán vagy soha nem gondolunk arra, hogy a talán életünk fontos része, örökké ott bujkál és lapít bennünk. Talán azért... és tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy miért. Talán azért, hogy újra meg újra megmutassa a valóság és a róla alkotott elképzelésünk arcát. Talán azért, hogy végül is a talán gyökere éltesse bennünk a sok-sok talán, engedje, hogy a talán zöldje szárba szökkenjen, levelet hozzon. Hogy legalább néha, hogy legalább egyszer a talán mégis tökéletes és teljes bizonyossággá váljék bennünk. Talán ezért születünk meg, és talán ezért merünk és tudunk élni.